A helyes munkahelyi öltözet

A Munka Törvénykönyve alapján

  1. A dolgozó köteles a meghatározott időben és helyen, munkára képes állapotban és a környezetének megfelelően megjelenni. Ez azt is magába foglalja, hogy az öltözéknek, tisztának, vasaltnak és szagtalannak kell lennie, más szóval: rendezett öltözet az elvárt.
  2. A munkavállaló köteles olyan ruhát viselni, ami a munkavédelemnek megfelel, abban az esetben, ha a feladatköre olyan helyre vezeti.
  3. A munkáltatónak szükséges biztosítania a munkavégzéshez megfelelő ruházatot, jelen esetben, ha azt kéri, hogy a munkavállaló vásároljon a munkához megfelelő öltözetet, köteles ezt kérni, de nem köteles anyagilag támogatni (csak akkor, ha ez egy kifejezett szín, forma, vagy amit a mindennapokban nem használunk). Ezt az interjú folyamán eldönthetjük, hogy a munkavégzés érdekében eleget teszünk-e a kérésnek, vagy ez már nem fér bele.

Személyiségi jogok

A munkahelyi öltözet meghatározásakor figyelembe kell venni a személyiségi jogokat. Csak akkor lehet korlátozni az öltözködést, ha az a munkavégzéssel összefügg. Például, ha egy irodában, ahol ügyfeleket fogadnak, előírják, hogy csak zárt cipőben dolgozhatnak, így még egy rekkentő meleg nyári napon sem fogadhatjuk az ügyfelet szandálban. Az, hogy az ember miben érkezik a munkahelyére, még nem tartozik a munkáltatóra, de ahogy beért az irodába, köteles átöltözni a szabályzatnak és a szerződésének megfelelően.

Amit érdemes betartani

Először is azt javasoljuk, hogy ha nincs megkötve a kéz, viseljünk olyan ruhát, ami kényelmes, – mivel ebben leszünk nyolc órán keresztül – amiben jól érezzük magunkat, és ami kellően elegáns. Egy laza inggel/blúzzal sosem lőhetünk mellé, még ha azt nem is szoknyával, vagy öltönynadrággal párosítjuk. Cipő esetén, sose válasszuk a fehéret, mert az nem formális viselet, illetve a magas tűsarkot, hiszen az is máshol viselendő.

Továbbb

Szakadj ki a megszokott körforgásból

A klasszikus önéletrajzok kora mára leáldozott, mivel a digitalizáció és a munkaerőpiac igényei rohamosan fejlődnek, és mint tudjuk, az első szűrés, amin keresztülmegyünk a munkakeresés folyamán, az az önéletrajzunk

Olvass tovább »

A szellemi munka előnyei

Nem való mindenkinek Fentebb is kiemeltük, hogy nem mindenkinek való az ülőmunka. Általánosságban, ha azt mondjuk irodai/szellemi munka, mindig az előkelő, fontos emberek jutnak eszünkbe,

Olvass tovább »

Nem találja amit keres?

Töltse ki az űrlapot. Adja meg telefonszámát és visszahívjuk