A fizikai munka előnyei

Sztereotípiák

„A fizikai munka káros az egészségre, nem fizetik meg, nyáron éjjel-nappal dolgoznak, télen pedig munkanélkülivé válnak, roppant fárasztó…” Ezek járják át az agyunkat, amikor a fizikai munkás helyébe képzeljük magunknak és máris elhessegetjük a gondolatot, miszerint mi is nekilássunk valamihez, amihez a két kezünk és a fizikai kondíciónk szükséges.

Valamennyi ezek közül természetesen megállja a helyét, de több előnyt is élveznek a fizikai munkások, szemben a szellemi dolgozókkal.

Felépít valamit

Az alkotásra és arra, hogy ezek az emberek valamit felépítenek, sosem gondolnak a szellemi dolgozók, pedig nagy hangsúlyt kell fektetnünk erre a részletre. Vannak olyan emberek, akik akkor érzik hasznosnak magukat, ha készítettek valamit, ami aztán mások számára is praktikus lesz. A szellemi munka esetén elért célokról beszélhetünk, de semmiképpen nem egy termékről, vagy használati tárgyról.

„Értünk élnek”

Gondoljunk bele, hogy ahol élünk, azokat a házakat is munkások építették fel. A metró sineit és az ehhez tartozó felújításokért is ők felelnek, de még ha autóval közlekedünk akkor is nekik köszönhetjük az utakat, amelyeket újra aszfaltoztak. A bútorainkat tervezték, majd elkészítették (pl. konyhabútor), de ha renoválásról beszélünk, nos akkor sem a szellemi munka kerül előtérbe, ugye?

Bárhol elérhető

Szerencsés helyzetben vannak ezek a munkavállalók, mert bárhol a világban el tudják végezni a hivatásukat, hiszen még nyelvtudás sem kell feltétlen, csak a tapasztalat és a precizitás számít.

Nem igényel magas végzettséget

Vannak olyan szakmák, amelyek egyáltalán nem igényelnek végzettséget, mert ki lehet tanulni egy szakember segédjeként, vagy apa mellett még kiskorban, de amelyhez képesítés kell, ahhoz is elég elvégezni egy szakközépiskolát, technikumot, vagy egy OKJ-t.

Sztereotípiát felállítani mindig sokkal könnyebb, mint elképzelni azt, hogy valaki ilyen és ehhez hasonló életutat választott magának, amiben még jól is érzi magát és a fáradtság, vagy a testi kimerültsége mellett is szereti azt, amit csinál.

Továbbb

Szakadj ki a megszokott körforgásból

A klasszikus önéletrajzok kora mára leáldozott, mivel a digitalizáció és a munkaerőpiac igényei rohamosan fejlődnek, és mint tudjuk, az első szűrés, amin keresztülmegyünk a munkakeresés folyamán, az az önéletrajzunk

Olvass tovább »

A helyes munkahelyi öltözet

A Munka Törvénykönyve alapján A dolgozó köteles a meghatározott időben és helyen, munkára képes állapotban és a környezetének megfelelően megjelenni. Ez azt is magába foglalja, hogy az öltözéknek, tisztának,

Olvass tovább »

Nem találja amit keres?

Töltse ki az űrlapot. Adja meg telefonszámát és visszahívjuk